Köszönöm a hozzászólásokat, köszönöm, hogy elolvassátok írásaimat!
Ismét eltelt egy nap. Kincseim alszanak.
Hónapforduló:-(((! Annyira hiányzik, mintha már egy éve nem láttam volna, pedig csak egy hónapja!
Szerencsémre nem vagyok egyedül, mert családom, barátaink mind mellettem állnak, és minden nap van valaki, aki megkérdezi segíthet-e valamiben.
Azt viszont észrevettem, hogy sok embernek elég kínos a velem való beszélgetés, találkozás, mert nem tudja mit mondjon. Sajnál, de tudja, hogy a sajnálatára nincs szükségem. Együttérzésre viszont annál inkább! Sokan nem tudnak mit kezdeni a helyzettel és egyre ritkábban keresnek! Remélem a jó barátok nem kopnak el, mert nekem az is segítség manapság, ha a szép időről beszélgetünk, ugyanis sokszor megszólalni sincs kedvem!
…de senkire nem haragszom azért ha nem tudja kezelni ezt a helyzetet, mivel nem élte, és kívánom, hogy ne is élje át!
Csörög a telefon, de nincs kedvem felvenni…majd visszahívom – gondolom magamban…aztán nem hívom vissza…
Jaj!!! Remélem nem kezdek lefelé csúszni azon a bizonyos lejtőn!!!!
Holnap mindenkit visszahívok!
„Ne bántsatok, ha most rossz vagyok, ha most kicsit
halkabban élek,
Halkabban élnek a felhők is, meg a halottak, meg a rétek.
Győzni épp oly szép, mint a virág, de én most céltalan lődörgök,
Vagy esőt hallgatok szobámban, s nagyon hallgatok én, ha dörgött.”
József Attila