…itt vagyok…

2010 július 6. | Szerző: hheni28

 Kedves Barátaim!

Megjártam a poklok poklát, de úgy néz ki mégis van élet a halál után!

Hajtóerő=gyerekek=élet igenlés=túlélési ösztön

Gyerekeknél volt sok betegség, amit egyedül kellett végigcsinálnom, de túl vagyunk rajta!

Átvettem Drága Férjem sikeres vállalkozását, és ezen keresztül önmegvalósítom magam! Sikeres nő leszek, mint ahogy az elképzeltem oly sokszor kamasz koromban! Ő is büszke lenne rám! Egyszóval a munkaterápia bevált!

Jobban vagyok!!!

Őt a szívembe zártam mindörökre, emléke ott él bennünk, velünk, és fentről vigyáz reánk!!!

“Minden érzés, amit adtál,
  Jó volt nekem.
  Minden, mi Te voltál,
  Jó volt nekem.
  Minden szavad,
  Megérint, megéget,
  Bezár szívembe Téged.

  Mindent, amit adtál,
  Hűen őrzöm, míg élek.
  Mindig újra kezdve kereslek,
  Míg el nem érlek.
  Minden szavad
  Megérint, megéget,
  Bezár szívembe Téged

  Hol van már a szép világ?
  Számodra messze már!
  De néha még a magasba vágysz,
  S mint hulló kő zuhansz tovább.
  De minden út összefut,
  Az árnyékból a fény kijut,
  De egyszer még gondolj rám, gondolj rám!”

Köszönöm

2010 május 3. | Szerző: hheni28

 Kedves Mindenki!

Köszönöm, hogy olvassátok írásaimat, és osztoztok fájdalmamban! Ez segít nekem! Higgyétek el! …tudom nem vagyok egyedül…

Szia Kata!
Egyáltalán nem haragudtam meg Rád! Sőt köszönöm, hogy olvasol, köszönöm, hogy velem vagy- így ismeretlenül is!

Anyák napja

2010 május 2. | Szerző: hheni28

 Anyák napja…gyönyörű, meghitt ünnep! Kiskoromtól fogva, mióta az eszemet tudom ez az a nap amire annyira készültem. Gyerekként azért, hogy az év 365 napján szeretett Édesanyám lelkét ezen a napon különleges figyelemmel és szeretettel árasszam el. Felnőttként, mióta gyermekeim vannak, pedig azért vártam az Anyák napját, mert nincs is annál szebb dolog, mikor a kis lurkók – hátuk mögött édesapjukkal – megköszöntenek és frissen szedett orgonával ajándékoznak meg! Életem Párja mindig elmondta nekem, hogy mennyire örül nekem, és hogy amikor meglátott engem először, már akkor tudta, hogy csak én lehetek gyermekei anyja, mert tudja, hogy nálam jobb anyát nem találhatna!-olyan édes volt!

Kell ennél több egy anyának?…és most már nem mondhatja el nekem soha többé…

…szóval nehéz…

A gyerekek nélkül nem lehetne kibírni! Még jó, hogy vannak! Természetesen ők megköszöntöttek a nagyszülők segítségével, ami boldogsággal töltötte meg, amúgy meggyötört szívemet!

…ma egy hónapja…

2010 április 28. | Szerző: hheni28

 Köszönöm a hozzászólásokat, köszönöm, hogy elolvassátok írásaimat!

Ismét eltelt egy nap. Kincseim alszanak.

Hónapforduló:-(((! Annyira hiányzik, mintha már egy éve nem láttam volna, pedig csak egy hónapja!

Szerencsémre nem vagyok egyedül, mert családom, barátaink mind mellettem állnak, és minden nap van valaki, aki megkérdezi segíthet-e valamiben.

Azt viszont észrevettem, hogy sok embernek elég kínos a velem való beszélgetés, találkozás, mert nem tudja mit mondjon. Sajnál, de tudja, hogy a sajnálatára nincs szükségem. Együttérzésre viszont annál inkább! Sokan nem tudnak mit kezdeni a helyzettel és egyre ritkábban keresnek! Remélem a jó barátok nem kopnak el, mert nekem az is segítség manapság, ha a szép időről beszélgetünk, ugyanis sokszor megszólalni sincs kedvem!

…de senkire nem haragszom azért ha nem tudja kezelni ezt a helyzetet, mivel nem élte, és kívánom, hogy ne is élje át!

Csörög a telefon, de nincs kedvem felvenni…majd visszahívom – gondolom magamban…aztán nem hívom vissza…

Jaj!!! Remélem nem kezdek lefelé csúszni azon a bizonyos lejtőn!!!!

Holnap mindenkit visszahívok!

„Ne bántsatok, ha most rossz vagyok, ha most kicsit
halkabban élek,
Halkabban élnek a felhők is, meg a halottak, meg a rétek.
Győzni épp oly szép, mint a virág, de én most céltalan lődörgök,
Vagy esőt hallgatok szobámban, s nagyon hallgatok én, ha dörgött.”

                                                                        József Attila

…minden este kicsit meghalok…

2010 április 27. | Szerző: hheni28

 …azóta minden este kicsit meghalok…

2010. március 28….egy szép tavaszi vasárnap…nekem egy szörnyű vasárnap este…

Kislányunkkal Lilivel játszottam, aki egy éves. Vártuk Apucit haza, de nem jött. Már éppen bosszankodtam, mert megígérte, hogy siet haza és elmegyünk bevásárolni Húsvétra.

Ekkor beviharzott a Nagypapa (férjem édesapja) és kivette a kislányunkat a kezemből…én szóltam neki…

-Papa! Tiszta vér a kezed!

-Henikém! A Bélus nem jön haza többet! Lezuhant (repülőgépével)!-mondta

-Papa! Nekem ne mondj ilyet!- ordítottam, Nem mondhatsz ilyet!!!!-zokogtam

-Henikém! Ott voltam, megnéztem, már ki volt hűlve! -ezzel a mondatával akart, és oszlatott el minden kétségemet és reményemet!

Meghalt!!!!

…hogy történhetett?…miért pont velünk?…még alig élhettünk együtt!!!…olyan boldogok voltunk…

nap mint nap ugyanezek a kérdések merülnek fel bennem e tragédia után!

Egyedül maradtam!!!! Fél ember vagyok!!!! Ő volt a másik felem!!!!!

…de nincs választási lehetőségem, egy út áll előttem! Fel kell kelnem minden nap és mosolyognom kell két gyönyörű gyermekemre, mert ők nem érthetik, nem érezhetik, hogy kit és mit veszítettünk!

Fiacskám már 5 éves, ő már így is nagyon tudja, érzi, hogy nagy baj történt! Kislányunk, pedig csak 14 hónapos!

Mikor elaltatom őket este, és egyedül maradok…zokogok…mert nincs kinek elmondanom, hogy Marci milyen szépen tanul úszni, és Lilink milyen édesen kacag és totyog az új szandijában!

igen…mikor együtt fekszik le a család nem is gondolnánk, hogy ilyen apró dolgoknak is nagy szerepe van az életünkben…hogy van kinek elmondanunk…hogy van kit meghallgatnunk…van kiről gondoskodnunk, van kit féltenünk, és van kit szerelemmel szerethetünk!

…én csak reménykedni tudok…hogy egyszer majd enyhül ez a fájdalom, mert a mai napig minden este meghalok egy kicsit…